Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bijuu

A Bijuu-k már az Első Ninja Világháború előtti időkben is éltek. A shinobi nemzetek megpróbálták felkutatni és elfogni ezeket a szörnyeket, hogy saját hatalmukat növeljék és ezáltal harcoljanak tovább ellenségeik ellen. De a kísérlet nem sikerült, mert egyik nemzet sem volt képes ekkora hatalmakat irányítani. Ezért más megoldáshoz folyamodtak. Lépéseket tettek, hogy elfogják ezeket a vadállatokat, és utána lepecséltelték őket újszülött babák testébe, ami sajnos az édesanyák halálával járt. Ezeket a "hordozókat" elnevezték Jinchuuriki-nek (人柱力) ami azt jelenti: az Emberi Áldozat Ereje. Ezzel az volt a céljuk, hogy az adott embereket irányítva tegyenek szert a Bijuu-k hatalmára. Az egyetlen ismert Bijuu, amit nem sikerült lepecsételniük, az a Háromfarkú volt.

 

Jinchuuriki

A Jinchuurikik vagy másnéven hordozók azok, akikbe születésükkor lepecsélelték a Bijuu-kat. Ők a bennük lévő démonokat írányítva sokkal nagyobb hatalomra tehetnek szert az átlag shinobikénál, pláne ha még tökéletesen tudják is irányítani azt. Ha egy vérszomjas vadállat egyedül kóborol a nagyvilágban, akkor egy intelligencia, akarat nélküli, pusztító lény marad, és ez még gyöngébbé teszi a képességeit. Ezért még előnyös is számára, ha lepecsételik egy emberbe. Ezeknek a hordozóknak a külsején is meglátszik, ha egy Bijuu rejtőzik bennük. Erre a legjobb példák a Naruto arcán látható vágásszerű jelek. De idővel felvehetik az adott Bijuu jellemvonásait is, mint például Gaara esetében is ez történt. Az Akatsuki szerint a Jinchuurikik ugyanolyan magányos sorsra vannak ítélve, mint amilyenek a Bijuu-ik voltak. Ugyanolyan gyűlölettel tekintenek majd az emberiségre és ugyanolyan vérszomjasak lesznek, mint azok amiket hordoznak. Ezt mi sem bizonyíthatja jobban, mint azok, akik meg akartak szabadulni a Bijuu-któl. Tudták mire vállalkoznak, hogy biztosan belehalnak, ha ezt megteszik, de nem számított nekik. Ők meg akartak szabadulni a rossz életüktől, amit kaptak. Feltehetően ez vezetett a Sanagakure-i hordozók esetében is. Ugyanakkor a Bijuu-k is belehalnak abba, ha a gazdáik meghalnak. Két olyan Jutsut ismerünk, ami alkalmas a Démonok lepecsételésére. Egyik a Halott Démon Elzáró Pecsét, amivel a Negyedik Hokage zárta a Kilencfarkú Démonrókát Naruto testébe, Chiyo pedig Gaaráéba a Shukakut. A másik egy jóval nehezebb technika: az Illúzionális Kilenc Sárkány Elzáró Pecsét, amit az Akatsuki tagok alkalmaznak, ha egy démont pecsételnek le. Ez egy három napig tartó Jutsu, amihez mindegyik Akatsuki tag közös koncentrációjára van szükség, hogy a Bijuu a Jinchuuriki szemén és száján keresztül távozzon a hét szobor egyik szemébe. Amikor a szem bezárul, az jelzi hogy a démon el lett távolítva, és le lett pecsételve. Az Akatsukinak eddig hét démont sikerült befognia (a Shukakuval együtt). A Jinchuurikik gyermekkora robbant keserű és nehéz. Akik lepecsételtetik a Bijuu-kat a gyermekek testébe, úgy gondolják hogy a gyerekből később nagy fegyver lehetne a Falu részére. De valójában mindenki gyűlöli a gyerekeket, és retteg tőlük, aki csak meglátja őket. Folytonosan elkergetik, kiutálják és megverik ezeket a gyerekeket, csak mert démont rejt a testük. Nem csoda, ha később elkezdik gyűlölni az emberiséget. Ők nem magányos természetűek, hanem rájukkényszerítik a magányt. Ez a gyűlölet az emberek félelméből jön, mert rettegnek attól, hogy a vadállatok kiszabadulnak, és mindent elpusztítanak a környéken. Az általunk ismert három hordozók közül Naruto Uzumakinak volt a legnagyobb szerencséje, mert Iruka-sensei felkarolta őt, és összebarátkozott vele, később pedig már mindenki rájött, hogy egy tiszteletre méltó személy. Gaarát azonban senki nem karolta fel, sőt még az apja is meg akarta öletni. Így nem csoda, hogy Gaara jelleme is hasonlóvá vált a Shukakuéhoz: kegyetlen lett, hűvös és vérszomjas. Yugito Nii-vel hasonló dolgok történtek, akibe a Kétfarkú Démonmacskát zárták bele. Őt is mindenki bántotta, csúfolta, hiába próbált a lány becsületesen megélni. Még a gyerekek is messze elkerülték őt, sőt dobálták. A sebei miatt szinte az egész testén kötözések láthatók. Yugito azonban nem adta fel, és még az ilyen viselkedés ellenére is megőrizte józan eszét. Remeteként élt a Villám Országában, a tengerhez közel. Idővel azonban elismerték, és Ninja lett belőle. (A Shippuudenben Hidan és Kakuzu feladata volt őt elfogni, amit el is végeztek, és megölték a lányt.)

 

 

Shukaku - Ichibi(Egyfarkú)

 

Shukaku egy egyfarkú mosómedve kutya keverék. Shukaku-nak eddig két gazda teste volt, de a kiemelkedőbb Gaara volt. A démont beleolvasztották Gaara-ba, mikor megszületett. Képes használni Gaara ivópalackjából származó különleges homokot, anélkül, hogy Gaara-nak irányítania kellene. Képes bármilyen bejövő támadást hárítani. Gaara is tudja irányítani a homokot, ami egy héj formában van körülötte, sőt támadni is képes vele. Shukaku eléggé úgy tűnik, hogy vérfüggő, így Gaara-t arra ösztökélte állandóan, hogy öljön. Gaara Shukaku-t az anyja lelkével azonosította be. Shukaku miatt Gaara nem aludhat el, mert különben a démon át venné az uralmat Gaara teste fölött, és homokból létre hozná a testét Gaara körül, ami meg is történt Konoha támadásakor, a Chuunin vizsga után. Naruto-hoz hasonlóan a homok falu közössége félelmeik miatt, teljes mértékben elkerülték és figyelmen kívül hagyták Gaara-t. Később a Shukaku kinyerésével Gaara is meghalt. Habár Chiyo jutsu-ja illetve Naruto chakra-jának kombinációjával visszahozták az élők sorába. Shukaku-t jelenleg is az Akatsuki birtokolja.
Jinchuuriki: Gaara(Szél országa/Rejtett Homok Falu)

 

Nibi - Nekomata(Kétfarkú)
 

Nibi egy kétfarkú macska, tűz lélegző erővel. Nibi Jinchuuriki-ja egy lány, Yugito a Hidden Cloud Village-ből. Ő a második legerősebb ninja a falujában, és képes teljesen átváltozni a démonná, amikor csak akar. A macska démon tűzlabdákat lövel az ellenségére. Yugito hasonlóan Gaara-hoz, ő is a falu egyik ütőkártyája. Viszont ellentétben Naruto-val és Gaara-val, neki egyáltalán nincs baja a falu lakóival. Yugito-t is elkapta az Akastuki, úgymint Gaara-t, így végül belőle is kinyerték a Bijuu-t.
Jinchuuriki: Nii Yugito(Kumo)

 

 

Sanbi - Isonade(Háromfarkú)

 

Sanbi tulajdonképpen egy hatalmas teknősre hasonlító háromfarkú démon. Jelenleg ismeretlenek a képességei. Sanbi rendkívül nagy és gyors is egyben. Ami különlegessé teszi a démonnal szemben, hogy nincs gazdateste, és nem mutat semmi intelligenciára utaló jelet. Értelem szerűen, mivel nincs gazda teste sokkal gyengébb, hiszen intelligencia hiányában nem képes saját erejét használni, így Deidara-nak könnyű dolga volt a begyűjtésével.
Jinchuuriki: Aucun(Libre)

 

 

Sokou - Yonbi(Négyfarkú)

 

Azon kívül, hogy négy farka van, sokat nem lehet tudni erről a lényről, még azt se, hogy milyen állat is valójában. A gazdateste egy idősödő férfi volt. Felismerhető a sötét jelek alapján a szeme alatt, mint a legtöbb démon esetében. Harc során a férfi nagyon sok fuzionált elemi technikát használt, amely erőt valószínűleg a démonból származott. A démont Kisame gyűjtötte be, miután megölte a gazdatestet.
Jinchuuriki: ?

 

 

Gobi - Hoko(Ötfarkú)

 

A japán mitológia szerint kutya alakban jelenik meg. Eddig nem mutatkozott a sorozatban.
Jinchuuriki: ?

 

 

Rokubi - Raijuu(Hatfarkú)

 

A japán mitológia szerint menyét alakban jelenik meg. Eddig nem mutatkozott a sorozatban.
Jinchuuriki: ?

 

 

Makumori - Shichibi(Hétfarkú)

 

A japán mitológia szerint borz alakban jelenik meg. Eddig nem mutatkozott a sorozatban.
Jinchuuriki: ?

 

 

Hachimata - Yamata no Orochi(Nyolcfarkú)

 

Jinchuuriki: Killer Bee

 

 

Kyuubi(Kilencfarkú)

Kyuubi, a 9 farkú egy rókadémon, amely Naruto testébe van lepecsételve. Ez az a rémes szörnyeteg, amely 12 ével ezelőtt rátámadt Konohara, és sok shinobit elpusztított. A Negyedik lepecsételte egy születendő gyermekbe (Narutoba), ő maga pedig belehalt a jutsuba. A Kyuubi miatt Naruto nagyon sokat szenvedett, mivel kiközösítették, és sosem lettek barátai, ráadásul árván nőtt fel, emiatt nagyon sok csapás érte. Amikor Naruto érzelmei fokozódnak, feldühödik, akkor kiszabadul belőle a Kyuubi chakrája. Ez az első részekben mutatkozik meg, később pedig már ő maga tudja utasítani a Kyuubit, hogy adja kölcsön az erejét. Ha a pecsét megreped, akkor a szemei átváltoznak, valamint a szemfogai is megnőnek, és az arcán mély vonások is figyelhetőek meg. A Sasuke elleni harcában (kb 130-134.rész), a Kyuubi chakrája már annyira elborította, hogy egyfajta burokként körbefogta a Rókadémon. Szó szerint látható volt a farka és a hegyes, éles fülei is. A Shippuudenben pedig már az is kiderül, hogy Naruto a 4. farok előjöveteléig irányítani tudja azt a nagy mennyiségű chakrát, de utána, ha több is kijön, már elveszti a fejét és a saját barátait is képes megsebezni. Ez pedig nem csak másokra veszélyes, hanem önmagára is.
Jinchuuriki: Uzumaki Naruto (Konoha)